Mit lehet tenni az esküvő előtti stressz ellen?

A cikket eddig megtekintette 33 olvasó - 2022-01-11

A nagy napot mindenki tökéletesnek képzeli el. Nem véletlen, hogy annak megszervezéséhez jelentős időtartamra is szükség lehet. Vannak, akik két tanúval, gyorsan elintézik a dolgot, és nem tulajdonítanak neki nagyobb jelentőséget, mint egy közigazgatási aktusnak. A legtöbben viszont szeretnék emlékezetessé tenni az eseményt. A nők különösen így vannak ezzel, hiszen magukon érzik a nyomást, hogy az esküvőn tényleg a legjobb formájukat kívánják hozni, és a vendégek maximális elégedettségéről is gondoskodni szeretnének.

A rendezvényszervező cégek ma már nagy segítséget nyújtanak mindazoknak, akik nem bajlódnának maguk minden feladat elintézésével. Ez persze nem jelent egyet azzal, hogy az irányítást kiadja az ember a kezéből, mindössze profik közreműködésével intézik a menü összeállítását, a zenekar kiválasztását, vagy éppen az ideális helyszín megtalálását. Az is segít, ha már időben sikerül lefoglalni egy jó esküvői helyszínt. Ugyanakkor a nagy nap előtt fokozódó stressz így is ismert jelenség.

A nők különösen hajlamosak arra, hogy túlgondolják a helyzetet, mindig a legrosszabb forgatókönyvet pörgetik le gondolatban. Fontos lenne pedig az, hogy a várakozás időszaka a nyugalomról, a békés felkészülésről, a romantikus programokról szóljon, és ne a folyamatos feszültségről. Elvégre mi a legrosszabb, ami történhet? Nem jó a dekoráció? Ízetlen a leves? Ezek mind olyan területek, melyek a megfelelő helyszín és csapat választásával kiküszöbölhetőek. Ugyanakkor azt is érdemes átgondolni, hogy mennyit ér az olyan rokonság és baráti társaság, akik ilyen apróságokból ítélkeznek.

A megfelelési kényszer helyett egyszerűen hagyjuk, hogy történjenek az események, és így az esküvő előtti stressz is elengedhető. Azok a fránya kilók sem biztos, hogy le fognak ugrani egy-két hónap alatt, mint ahogyan az időjárásra sincsen befolyásunk. Tedd meg, amit megtehetsz, a többi tényezőt pedig engedd el. Az időben történő cselekvéssel már előrébb lehetsz, és nyugodtabban készülhetsz akár a bőrápolással, önmagad ilyen módon történő kényeztetésével a nagy napra. Lehet tökéletes az esküvő, de az igazi lényeg úgyis azt követően indul.

Hozzászólások

hozzászólás érkezett eddig